Az ösztöndíj véget ért, a szerelem nem

Idén lesz harminc éves az Erasmus, a világ legnagyobb oktatási csereprogramja. Az ösztöndíjprogram keretében eddig 9 millió fiatal jutott el külföldre, tanulhatott nyelveket, fedezhetett fel idegen kultúrákat, szerezhetett barátokat és persze eshetett szerelembe a világ különböző pontjain. Az évforduló és az Európa-nap kapcsán készülő kiállítás anyaga tíz olyan párt mutat be, akik az Erasmus-program ideje alatt lettek szerelmesek és a mai napig együtt élnek. A fotók szereplőinek története rávilágít arra is, hogy a csereprogram az európai integráció egyik kézzelfogható példája, ami számos módon gazdagíthatja a résztvevők életét.

Magyarországról az 1998-as csatlakozás óta 66 ezer hallgató vett részt a programban, de az Erasmus társprogramjaival együtt összesen 230 ezer magyar oktató, önkéntes vagy gyakornok szerzett már nemzetközi tapasztalatot. Közben pedig Magyarországra is egyre többen érkeznek külföldről, tavaly már többen voltak azok, akik ide érkeztek tanulni, mint akik innen mentek egy másik országba.

A Képszerkesztőség fotósainak munkáin keresztül tíz olyan párnak az életébe nyerünk bepillantást, akiknek van valamilyen magyarországi kötődésük, ezekből a fotókból válogattunk. A szabadtéri kiállítást először május 7-én vasárnap a budapesti Szabadság téren lehet megnézni, utána turnéra indul és több vidéki városban is bemutatják a képeket.

Még több a cikkről: http://index.hu/nagykep/2017/05/06/egypar_erasmus-par/

 

 

OUR COOPERATING INTERNATIONAL STRATEGIC PARTNERS ARE

NEMZETKÖZI STRATÉGIAI EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREINK