ÉVENTE TÖBB EZER DIÁK – 4 EURÓPAI VÁROS – TÖBB MINT 50 SZAKMA – TÖBB MINT 200 MUNKAHELY

Egyesületünk a First Central European Benefit Association (1CEBA) mint a European Training and Education Network (ETEN) tagja Európai Uniós projektek megvalósítására specializálódott.

Az 1CEBA Buda központjában működik és VET projektekben mind a küldő mind a fogadó oldalról hozzájárul a diákok szakmai tapasztalatainak szélesítéséhez. A hálózat elsőként 2009-ben küldött külföldre magyar diákot és az ETEN szervezetei közül az 1CEBA volt az első, amely külföldről diákot fogadott. Szervezetünk közel 50 szakmában biztosít elhelyezést a diákcsoportoknak, nagyjából 200 partner munkahelyen.
Szervezetünk folyamatosan vizsgálják a változó feltételeket, igényeket, és ennek fényében biztosítják a legoptimálisabb megoldást a szakiskolák számára. Szövetségünk tagjai rendszeresen részt vesznek Nemzetközi Innovációs pályázatokban, és az európai tananyagfejlesztésben, mint pl. 2013-as ProECVET. Vezető trénereink, illetve a partner munkahelyeknél a diákokkal foglalkozó tutorok számos Erasmus+ programban vettek már részt és bizonyították szakértelmüket. Kollégáink minden szakértelmünkkel azon dolgoznak, hogy a külföldi szakmai gyakorlatot a diákok minél hasznosabban és hatékonyabban tudják eltölteni és jövőjük szempontjából fontos új tapasztalatokat szerezzenek.